Amazonit
remény – nyugalom – gyógyulás
A gyönyörű zöld színben pompázó amazonit a földpátok, azon belül is a káliumtartalmú mikroklinek közé tartozik, színét a benne található fémeknek, többek között a vasnak, a rubídiumnak és ólomnak köszönheti. Keménysége nagyjából megegyezik a kvarcéval. Nem túl gyakori ásvány, amely általában gránitos kőzetekben fordul elő. Korábban szinte teljes mértékben Oroszországban bányászták, de megtalálható Colorado-ban, Kínában, Líbiában és Mongóliában is.
Nevét az Amazonas folyóról kapta – ami azért érdekes, mert bár az Amazonasban találtak zöld köveket, egyáltalán nem biztos, hogy azok amazonitból voltak. Egy másik érdekessége, hogy bár több ezer éve használják, sem ókori, sem középkori források nem említik meg önálló ásványként, ez csak a tizennyolcadik században történik meg. Többféle kutatás vizsgálta rendkívüli színének eredetét, jelenlegi tudásunk szerint ez több fém együttes hatásának köszönhető.
Előszeretettel alkalmazták az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban. Az egyik legjelentősebb fáraó, Tutanhamon híres aranymaszkját a karneolon és a lapis lazulin kívül amazonit is díszíti, a trópusok élénk kékeszöldjével kiegészítve a piramisok arany homokszín világát. Több kultúrában, főleg az ókori Indiában előszeretettel használták szerencsehozó talizmánként, nyakláncokba, fülbevalókba és egyéb ékszerekbe foglalva e gyönyörű követ.
Szerencsehozó tulajdonságai mellett szorosan kapcsolódik a szívcsakrához is: mellkasunkra helyezve segít a lerakódott negatív energiák eltávozásában. Szorongásellenes hatása is kifejezett, nem véletlenül kapta nevét az Amazonas nyugodtan haladó, óriási zöld víztömegéről… Érdemes tenyerünkbe fogva meditálni, és nyugodtan csörgedező, tiszta vizekre gondolni: egy-két mély be- és kilégzés, és már nyugodtabbak is vagyunk…
Az amazonitot a remény kövének is nevezik, nem hiába: a hegyikristályhoz hasonlóan remek manifesztációs eszköz, főleg, ha beépítjük napi meditációs rutinunkba. Gyógyítási célból szintén érdemes kihasználni nyugodtan áramló energiáit. Fontos még megemlíteni, hogy az önmagunkkal való szembenézésnek is lehet eszköze, amely segíthet szembenézni mindazzal, amivel nagyon nem szeretnénk, és megtalálni valódi önmagunkat.
