Ametiszt
nyugalom – tisztánlátás – intuíció
Az ametiszt a kvarcok közé tartozik, sejtelmes ibolyaszínű, kemény féldrágakő. Többféle árnyalatban előfordul, ezek közül a sötétebb árnyalatú kövek számítanak igazán értékesnek. Nagyrészt telérekben, illetve geódákban lelhető fel kristály formában – jelentős lelőhelyek vannak többek között Zambiában, Szibériában és Kanadában. Magyarországon is többfelé megtalálható, például a Zemplénben és Telkibánya közelében is.
Neve a görög metiszménosz szóból ered, ami „józan”-t jelent – az ókori görögök hittek benne, hogy segítségével szervezetük könnyebben megbirkózik az alkohollal. Gyakorisága ellenére mindig is a legnépszerűbb ásványok közé tartozott, már a történelem előtti időkből is maradtak fenn ametiszt ékszerek. A régiek a bőség és a luxus szimbólumaként tekintettek rá, ékszereket készítettek belőle és koronáik ékköveként használták az .
Az ametisztet már a kőkorszak óta használják amulettnek is. A középkori harcosok sok esetben viseltek ametisztékszereket a csaták során, gyógyító és védelmező tulajdonságokat tulajdonítva az ásványnak. Természetesen nemcsak fizikális védelem céljából viselik, spirituális attribútumai is jól ismertek – az ametiszt a koronacsakra köve, amely segít az elme megtisztításában, a stressz, valamint a negatív gondolatok és érzések elengedésében.
Szintén segítségünkre lehet teljesítményünk fokozásában. Sokan használják szellemi képességeik felerősítésére, ugyanis rezgései elősegítik a tiszta, hatékony gondolkodást. A tisztánlátás köve is, amely az érzelmek jobb kontrollja, illetve az intuíció serkentése által jótékony hatással van a helyzetek lényeglátó, objektív értékelésére. Mindezeken túl kreativitást és képzelőerőt fokozó hatása is van, amely az egyik legjobb teljesítményt serkentő kővé teszi.
Rohanó világban élünk, és folyamatosan óriási mennyiségű stressznek vagyunk kitéve, negatív érzéseinktől megszabadulni pedig gyakran nincsen kellő időnk és terünk. Az ametiszt, illetve a belőle készült ékszerek segítségünkre lehetnek a nyugalom és harmónia megtalálásában – akár a kezünkben tartjuk meditáció közben, akár nyakláncként vagy karkötőként hordjuk, szó szerint a bőrünkön érezhetjük jótékony hatásait.