Hematit
föld – nyugalom – kapcsolódás a nálunk többel
A hematit, más néven vörösvasérc egy csillogó fekete oxidásvány, amely 6,5-ös keménységgel rendelkezik. Létezik egy hemetine nevű, mesterséges utánzata is, amit egy egyszerű mágnessel leleplezhetünk, ugyanis a hemetine-t vonzza a mágnes, míg a hematitot nem. Magmás kőzetekben fordul elő, nagy mennyiségben bányásszák az USÁ-ban, Brazíliában, Svájcban, de megtalálható Elba szigetén és Magyarországon is.
Neve a görög haima, azaz vér szóból ered – az ékszerészek nevezték el így, ugyanis csiszolás közben vérvörösre festette a hűtővizet. Porított állapotában vörös festékként használták. A kő csillogó felszíne a Hold és a csillagok távoli, sejtelmes fényére emlékeztet. A régiek nagy becsben tartották a csillagok éjszakai táncát, és ez úton is igyekeztek kapcsolódni a kozmoszhoz. Egy indián legenda szerint például a csillagok az eltávozott ősök tábortüzei – akár így van, akár nem, a hematit segít közelebb vinni minket a világ sejtelmes éjszakai arcához.
A hematit az egyik leghatékonyabb gyökércsakra-ásvány, amely segíthet lelassítani a hétköznapok mókuskerekében. A gyökércsakrába húzza be a bennünk vándorló negatív energiákat, ahol aztán a hét csakra összehangolásával semlegesíti azokat. A hematit segít leföldelni minket a mindennapok rohanásában, és eloszlatni a rengeteg teendő okozta szorongást és feszültséget.
Mindezen tulajdonságai miatt érdemes beépíteni napi meditációs gyakorlatunkba. Feküdjünk a hátunkra kinyújtott lábakkal és helyezzünk egy követ a hasunkra. Fogjunk egy-egy követ a kezeinkbe, és minden légzésnél ismételjük el a következő szavakat: „Kapcsolatban vagyok a földdel, és érzem nyugalmát.” Képzeljük el, ahogy mezítláb állunk egy erdei tisztáson, és belénk áramlik a kozmosz mély békéje. Ez az egyszerű gyakorlat segít megtalálni magunkat, ha a nagy rohanásban elvesztettük saját magunkat.
Bár leggyakrabban a mérgező érzelmektől való megszabadulásra használják, a hematit remekül használható szándékaink és céljaink manifesztálására is. A két dolog természetesen kéz a kézben jár: amennyiben képesek vagyunk megtisztítani elménket a felesleges negatív gondolatoktól, sokkal könnyebben tudunk a céljainkra és az általunk vágyott élet megteremtésére fókuszálni – ez az ásvány pedig mindkettőben segítségünkre lesz.
