...

Rózsakvarc

feltétlen szeretet – megbocsátás – együttérzés

A rózsakvarc a kvarcok közé tartozik, gyönyörű halványrózsaszín színét pedig a benne található dumortiertit kristályoknak köszönheti. A világon sokfelé előfordul, legjelentősebb lelőhelyei Dél-Afrika, Brazília, és az Urál-hegység. Fontos, hogy nem szabad hosszú ideig a napon hagynunk, mert színe könnyen megfakulhat!

Ezer szállal kötődik a szerelemhez, nem csoda, hogy időtlen idők óta használják talizmánként. Egy ókori legenda szerint Erósz, a szerelem görög istene hozta ajándékul az emberiségnek ezt a csodaszép, opálos fényű követ. Egy másik történet szereplői Aphrodité, Adonisz és Arész: mikor a háború istene, Arész vadkan formájában Adonisz életére tört, Aphrodité, a szerelem istennője sietett szerelmese segítségére, és fennakadt egy bokor tövisein – a mítosz szerint kettejük összekeveredett vére adja a rózsakvarc színét.

 

 A szépség ásványa is: az ókori egyiptomiak arcmaszkokat készítettek belőle, és azt tartották, megelőzi a ráncok kialakulását. A Kelet is ismeri és használja, népszerű Kínában és Tibetben is ékkőként, valamint szerelmi szertartások részeként. Feminin jellegű ásvány, rezgései pozitív hatással vannak a női energiák működésére és az önbizalomra is. Párkapcsolatoknál mind az intimitás, mind az érzékiség megélését elősegíti.

 

A rózsakvarc nem csak a romantikus szívűek kedvenc ásványa, ugyanilyen erősen kapcsolódik a feltétlen szeretethez, a bizalomhoz és az együttérzéshez is. A kő gyengéd, egyenletes energiája sokféle módon használható gyógyításra, nemhiába ajánlják azoknak, akik még csak tanulják kristálygyógyítást. A rózsakvarc rezgései hatnak a szívcsakránkra, és a szeretet minden formáját felerősítik bennünk, legyen szó önszeretetről, kapcsolatainkról vagy a többi élőlénnyel való viszonyunkról.

 

Az ásvány energiája szintén segíthet az egyensúly megtalálásában, és rávezethet minket, hogy a harmónia megtapasztalásához életünk minden területén a szeretet minél teljesebb megélésére kell törekednünk. Magasabb szintre emeli tudatosságunkat, így segíti a helyzetek pozitívabb értelmezését és a lerakódott mérgező érzelmek és energiák feloldását, eltávozását.  A rózsakvarc az elemek közül a vízzel áll a legközelebbi rokonságban – jellemzi egy folyékony jellegű, tápláló, tisztító rezgés, amely segít begyógyítani a múlt sebeit és megtalálni a békét.

Rózsakvarcot tartalmazó termékeink